Barion Pixel

DK: Az EU-csúcs után már végleg okafogyott a népszavazás

2016.09.17.
fullsizerender DK: Az EU-csúcs után már végleg okafogyott a népszavazás A pozsonyi európai uniós csúcstalálkozó eredményei már végleg feleslegessé és értelmetlenné teszik Orbán Viktor népszavazását. A tagállamok vezetői megállapodtak abban, hogy megerősítik a közös határvédelmet és a jövőben nem lesznek kötelező menekültbefogadási kvóták. A történtek után már végképp nincs miről népszavazni. Eddig is tudtuk, hogy Orbán álnépszavazása saját hatalmi érdekeiről és nem a menekültügyről szól, de ezt most a pozsonyi uniós csúcs is megerősítette. Orbán azért maszatol a csúcstalálkozó döntéseiről, mert tudja, hogy végleg értelmét vesztette az általa kezdeményezett és forintmilliárdokat felemésztő, gyűlöletkeltő voksolás. Jellemző a magyar miniszterelnök nemzetközi megítélésére, hogy a vele egy pártcsaládot képviselő Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke azt nyilatkozta, figyelni fogja, mit mond Orbán a pozsonyi csúcstalálkozóról. A DK felszólítja Orbán Viktort, hogy állítsa le a népszavazást. Spóroljunk meg sok milliárd forintot és még két hétnyi győlöletkeltést! Molnár Csaba ügyvezető alelnök, európai parlamenti képviselő, DK
RSS