
A HVG videója szerint Habony Árpád és Andy Vajna több szabálysértést is elkövetett, amikor egy fekete kisbusszal a záróvonalon áthajtva menekültek az újságírók elől. Ráadásul sem Habony, sem Vajna nem voltak bekötve. Mivel a bizonyíték adott és bárki számára elérhető az interneten, a Rendőrségnek hivatalból kellene eljárást indítania a szabálytalankodók ellen.
A Demokratikus Koalíció szerint ez egy kitűnő alkalom arra, hogy kiderüljön: a közúti kihágások esetében is egyenlőbbek-e a hatalom emberei az egyenlőknél. A DK szerint a Rendőrség ilyen esetben bármely magyar állampolgárt megbírságolná, ezért Habony és Vajna sem kerülheti el a magyar törvények betartatását.
Varga Zoltán
elnökségi tag DK