Barion Pixel

Hazug statisztikákkal nem laknak jól az éhes gyerekek!

2016.09.12.
nieder DK: Hazug statisztikákkal nem laknak jól az éhes gyerekek! Rétvári Bence államtitkár a statisztika segítségével elkövetett hazugság minősített esetét követte el, amikor azt állította, hogy a kormány politikája miatt csökkent a szegény gyerekek száma az országban. A valóság az, hogy Magyarországon az Orbán kormány hivatalba lépése óta szétverték a szociális ellátórendszert és emiatt egyre több gyereket fenyeget a szegénység réme. A Magyar Tudományos Akadémia adatai szerint 30-50 ezer gyermek éhezik, 200 ezer társuk pedig időszakosan nem jut elégséges táplálékhoz. Az UNICEF adati szerint majdnem minden negyedik magyar gyerek szegénységben él. Az államtitkár által említett statisztikai „javulás” azért következett be, mert a jogszabályok megváltoztatásával a kormány szigorította azokat a feltételeket, amelyekkel egy diák hátrányos helyzetűnek számít az oktatásban. Ezzel sokezer rászoruló családtól vonták meg a hátrányos helyzetűek segítő kedvezményeket. A kormánynak nem dicsekvésre, hanem szégyenkezésre van oka. A hazug álnépszavazás gyűlöletkampányára költött összeg bőven elég lenne arra, hogy minden magyar gyerek asztalára elegendő étel kerüljön minden nap. A Demokratikus Koalíció a sokak Magyarországa programjának egyik legfontosabb célja kiáltó nyomor, a gyermekszegénység és gyermekéhezés felszámolása. Olyan intézkedéseket javaslunk, amelyeknek célja minden gyermek számára a nyugodt gyermekkor, a sikeres élet esélyeinek megteremtése. Niedermüller Péter a DK alelnöke, EP képviselő
RSS