Barion Pixel

Orbán saját besúgórendszert épít? – Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a rákosista tempó a titkosszolgálatoknál

2016.09.07.
IMG_8742 DK: Orbán saját besúgórendszert épít? – Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a rákosista tempó a titkosszolgálatoknál A 444.hu írta meg, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a magánéletének részleteivel zsarolhatott meg egy újságírót, hogy „rendszeres titkos egyeztetésre” vegye rá. A cikk szerint az AH munkatársai egy, a kommunista időket idéző beszervezési kísérletet hajtottak végre, amely végül kudarcba fulladt. Ha a cikk igazat állít, akkor egészen rendhagyó lesz az Orbán-kormány 1956-os emlékéve. Az ugyanis, hogy egy embert a magánéletének érzékeny információival zsarolnak meg azért, hogy besúgó legyen, leginkább az 50-es évek rákosista diktatúráját idézi. Az sem tűnik véletlennek, hogy az áldozat egy újságíró, aki a munkája során minden bizonnyal nem tudja elkerülni, hogy a kormány korrupciós botrányairól írjon. Csúnya befejezése ez a Fidesz rendszerváltáskor elhitetett antikommunizmusának, hiszen a Fidesz láthatóan a kommunista pártállam eszközeit használja. A Demokratikus Koalíció szerint, ha az eset megtörtént, akkor kijelenthető, hogy Orbán Viktor a rendszerváltás után negyed századdal pártállami besúgóhálózat kiépítésén munkálkodik. A DK szerint amellett, hogy ez a gyakorlat minden létező emberi és demokratikus jogot sért, nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, hiszen egyetlen állampolgár sem fog egy olyan titkosszolgálatnak segíteni, amelyik alkalomadtán zsarolással vagy fenyegetéssel akarja ezt elérni. Vadai Ágnes Alelnök DK
RSS