Barion Pixel

DK: Szijjártó Orbán illiberális tanulmányútját készítette elő Törökországban

2016.08.24.
000001 DK: Szijjártó Orbán illiberális tanulmányútját készítette elő Törökországban Szijjártó Péter Törökországban járt, hogy előkészítse a terepet Orbán Viktor szeptemberi tanulmányútjára. Bár semmilyen esemény sem adhat okot az alapvető emberi jogok felfüggesztésére, a magyar külügyminiszter a bebörtönzött újságírók, ügyészek és bírák országáról korábban azt találta mondani, hogy „nem látja a jelét annak, hogy Törökországban antidemokratikus folyamatok mennének végbe”. Az Orbán-kormány eddig az egyetlen olyan kormányzat a világon, amely nyíltan az illiberális diktatúra vezetése mellé állt, megtagadva minden egyetemes emberi és európai értéket. A halálbüntetés visszaállítását pedzegető török diktátor cserébe szeretettel várja Orbán Viktort szeptemberben az illiberális továbbképzésre. Sokat elmond a Fidesz elvtelenségéről, hogy a tízezreket politikai börtönökben tartó zsarnoki hatalom egyből „igaz barátnak” nevezte a magyar kormányt. A Demokratikus Koalíció szerint Szijjártó Péter Orbán Viktor illiberális tanulmányútját készítette elő Törökországban. A DK szerint szégyen, hogy a rendszerváltás után 26 évvel a magyar kormány nyíltan kiáll egy illiberális diktatúra mellett, a magyar miniszterelnök pedig korunk „sztárjának” tartja azt a Törökországot, ahol állampárti módszerekkel félemlítenek meg embereket és börtönöznek be tízezreket a véleményük miatt. Ara-Kovács Attila a DK külügyi kabinetjének vezetője
RSS