Barion Pixel

Rogán 256 millió forint EU-s pénzt vett fel a „meleg víz feltalálására” – A DK az EU Csalás Elleni Hivatalához fordul

2016.08.17.
nieder Rogán 256 millió forint EU-s pénzt vett fel a „meleg víz feltalálására” – A DK az EU Csalás Elleni Hivatalához fordul Az Index értesülései szerint Rogán Antal és „feltalálótársai” egy olyan elektronikus aláírási eljárás kifejlesztésére kaptak 256 millió forint EU-s támogatást a kormánytól, amelyet egy cég már 2011-ben, állami támogatás nélkül is feltalált. A kormánynak tudnia kellett róla, hogy az eljárás Rogán Antaltól függetlenül létezik, hiszen 2012-ben 8 millió forintos támogatást adtak a rendszer továbbfejlesztésére. A propagandaminiszter tehát feltalálta a „meleg vizet”, hogy ezen a jogcímen is közpénz-milliókat tehessen zsebre. A Demokratikus Koalíció az EU Csalás Elleni Hivatalához fordul a Rogán általálmányára fordított EU-s százmilliók miatt. A DK egyúttal felszólítja Lázár Jánost, az EU-s pénzek elosztásáért is felelős minisztert, hogy indítson vizsgálatot a Rogánnak juttatott pénzek, és az egy, már létező eljárás kifejlesztésére kiírt pályázat miatt. A DK válaszokat vár Rogán Antaltól is arra, hogy miért tüntetett fel újként egy már létező találmányt, és mikor fogja visszafizetni az így szerzett 256 millió forintot a magyar adófizetőknek? A DK szerint egy demokratikus jogállamban ezek a pénzek nem a kormánypárti politikusok gazdagodását, hanem valóban új, innovatív magyar fejlesztések megszületését szolgálnák. Niedermüller Péter Alelnök EP-képviselő DK
RSS