Barion Pixel

Adják vissza a szakgimnáziumban tanulóknak a továbbtanulás esélyét!

2016.08.16.
91000 Adják vissza a szakgimnáziumban tanulóknak a továbbtanulás esélyét! Szomorú tanév elé néz a szakképzés. Miközben a kormány névleg szakgimnáziummá kereszteli át a szakközépiskolákat, valójában elveszi a továbbtanulás esélyét a diákoktól. A közismereti óraszámok csökkentésével, a természettudományos oktatás visszaszorításával, a közismereti érettségi tárgyak számának csökkentésével a szakgimnáziumban tanulók számára sokkal nehezebbé teszik azt, hogy az ide járó diákok a felsőoktatásban folytassák tanulmányaikat. Így ennek az iskolatípusnak éppen a legnagyobb előnye, a rugalmas választás lehetősége veszik el, a lebutított szakiskola után újabb zsákutcás képzés jön létre. Ezektől a változásoktól az innen kikerülők nem lesznek jobb szakemberek, sőt a későbbi továbbképzésben való eredményes részvételük esélye is csökkent. Azt viszont már előre borítékolni lehet, hogy ezek a lépések tovább csökkentik a szakképzés vonzerejét. Ezek a rossz irányú változásokat ráadásul a szokásos módon, kapkodva, elégséges felkészülési idő és egyeztetések nélkül zúdítják rá az iskolákra, amelyeknek úgy kellene előkészíteniük a tanévet, hogy nem állnak rendelkezésre a szükséges jogszabályok. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint ez felelőtlen játék a diákok sorsával, és a magyar gazdaságra is káros következményei lesznek. Ezért felszólítjuk a kormányt, hogy vonja vissza a szakgimnáziumokkal kapcsolatos elképzeléseit és kezdjen egyeztetéseket a szakma képviselőivel.   Arató Gergely a DK OT tagja
RSS