Barion Pixel

Hogy kaphatott működési engedélyt a Kalocsán még dobozban álló röntgengép? – A DK vizsgálatot követel!

2016.08.10.

Hogy kaphatott működési engedélyt a Kalocsán még dobozban álló röntgengép? – A DK vizsgálatot követel!

A kormány korábban elismerte, hogy 2015-ben 300 db röntgengép beszerzéséről döntött, azóta azonban folyamatosan titkolózik a 38 milliárd forintos EU-s fejlesztésről. Mint ismert, a kormány megengedte a kórházaknak, hogy külön-külön írjanak ki közbeszerzést a röntgengépekre.

Az elmúlt hónapokban számtalan ilyen röntgent kerestem fel személyesen, és – többek között Kalocsán – megdöbbentő jelenséggel találkoztam. A hivatalos adatok szerint a kalocsai röntgen megkapta a működési engedélyt és ki is lett fizetve - tehát bizonyára sikerült üzembe helyezni és megfelelően működik. Amikor erről személyesen szerettem volna meggyőződni, akkor kiderült: a röntgengép lefóliázva áll egy dobozban, mert még az épület sem készült el, ahol már működnie kellene. Nem tudjuk, hogy a röntgen működőképes-e egyáltalán, üzembe lehet-e helyezni, a pénz mégis ott van már a megfelelő bankszámlán.

A Demokratikus Koalíció felszólítja Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Seszták Miklós fejlesztési minisztert, hogy indítsanak belső vizsgálatot a röntgenmutyi feltárására. A DK szerint ki kell vizsgálni, hogy országosan hány működésképtelen röntgenberendezésért fizetett előre az Orbán-kormány.

Varju László

Alelnök

DK

RSS