Barion Pixel

Közlemény: Gátlástalan földfoglalók - több ezer juh lehet a földpályázatok áldozata

2015.03.29.
nagy_husszein_20140418Közismert, hogy az Orbán-kormány a földtörvény és fölpályázati-rendszer megalkotásakor magára hagyta a magyar vidéket, a gazdák helyett oligarchakezekbe juttatva az állami földbérleteket. Az Index videója is tanúsítja, hogy a gazdálkodással korábban egyáltalán nem foglalkozó kormányközeli családok csak a föld után járó támogatásokért csaptak le a földekre, miközben ezzel becsületes gazdálkodók legelőit vették el. Az Orbán-kormány módszeresen teszi tönkre az agrárszektort, amikor a magyar gazdák legelőit elvéve a biztos halálra kárhoztat több ezer magyar juhot. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter idén még könnyedén megtehette, hogy birkákat ölelgetve fényképezkedett, jövőre azonban már komoly erőket kell bevetnie a túlélők felkutatására. A korrupt kormány gátlástalan földfoglalóit ugyanis nem érdekli a földművelés, a gazdálkodás vagy az állattenyésztés, csak és kizárólag a földek után járó támogatások. A több ezer éhezésre ítélt állat és a termékeny magyar legelők között a kormányzati korrupció jelenti a kerítést. A Demokratikus Koalíció szerint csak annak lenne szabad földalapú támogatást kapnia, aki valóban használja az elnyert földet, ezt pedig a Földművelésügyi Minisztérimnak kellene szúrópróbaszerűen ellenőriznie. A DK szerint minden elpusztult állat után a vidékellenes politikát folytató Fazekas Sándor a felelős!  

Nagy-Huszein Tibor Alelnök Demokratikus Koalíció

RSS