Barion Pixel

DK: a kormány Várba költözése helyett az állam alapvető feladataira kell költeni

2016.08.04.

DK: a kormány Várba költözése helyett az állam alapvető feladataira kell költeni

Budapest, 2016. augusztus 4., csütörtök (MTI)

A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy addig egyetlen fillért se költsenek a budai Várba költözésre, amíg az állam nem képes ellátni az alapvető feladatait.

Gy. Németh Erzsébet, a párt fővárosi politikusa csütörtökön az MTI-nek úgy fogalmazott: a budai Várban épül a miniszterelnöki "luxusrezidencia", és a költségvetésből lassan már húszmilliárdot fordítanak a költözésre.

Eközben az ország állapota folyamatosan romlik, van olyan kórház, ahol már meleg ételre sincs pénz, és orvoshiány miatt a Heim Pál Gyermekkórházban el kellett halasztani 24 tervezett műtétet - közölte a képviselő.

Ideje lenne annak, hogy a miniszterelnök "ne tartsa magát felsőbbrendűnek" - jelentette ki, hozzátéve, a költözés húszmilliárd forintos költségeiből kétszázszor ki lehetett volna fizetni az esztergomi kórház tartozását vagy egész nyáron étkeztetni lehetett volna a rászoruló gyermekeket, de a pénz akkor is sokkal jobb helyre került volna, ha a 3-as metró felújítására fordítják.

RSS