Barion Pixel

A roma holokauszt emléke ma is figyelmeztetés!

2016.08.02.

A roma holokauszt emléke ma is figyelmeztetés!

A Demokratikus Koalíció kegyelettel hajt fejet a roma holokauszt, a Porajmos áldozatai előtt. A mai nap emlékeztet minket arra, hogy a magyar hatóságok közreműködésével, erős tiltakozás és ellenállás nélkül gyilkolták meg polgártársaink százezreit, köztük több ezer romát, a vészkorszakban.

Figyelmeztet minket ez a nap arra is, hogy nincsen ártatlan uszítás, a gyűlöletkeltésnek következményei vannak. Éppen ezért felszólítjuk a magyar kormányt, hogy maradéktalanul ültesse át a gyakorlatban a gyűlöletbeszéd elleni európai uniós irányelv ajánlásait, és tegye a történelem oktatás hangsúlyos részévé a romák történelmének oktatását, ezen belül a roma holokauszt eseményeinek megismerését és megértését.

Emlékezni és emlékeztetni nemcsak magyar, de közös európai kötelesség is. Ezért kezdeményeztük képviselőtársaimmal az Európai Parlamentben, hogy a roma holokauszt emléknapja hivatalos uniós emléknap legyen.

Emlékeztetni fontos feladat, de kötelességünk az áldozatokkal, a túlélőkkel és a leszármazottakkal szemben az is, hogy megteremtsük a romák esélyegyenlőségét és visszaszorítsuk az őket sújtó előítéleteket.

Niedermüller Péter

a DK alelnöke

európai parlamenti képviselő

RSS