Barion Pixel

DK: Kubatov is összefonódott az alvilággal

2016.07.28.
kerek_barczy DK: Kubatov is összefonódott az alvilággal
Újabb bizonyíték került elő arra, hogy a Fidesz a párt legfelsőbb szintjein összefonódott az alvilággal. Kubatov Gábor pártigazgató, egyben a Fidesz alelnöke arról kapott levelet a börtönben ülő Vizoviczki László maffiózótól, hogy ha kiengedik, akkor nem fideszes politikusokról tereget ki bűnügyi információkat. Senkinek nem okozhat meglepetést, hogy ezek után a alvilág kulcsembere hamarosan szabadlábon védekezhetett. Vizoviczki a levelében hivatkozott arra is, hogy a kampányban segítette a Fideszt. És hogy a történet teljes legyen: az ügyészség ezt a levelet nem vette figyelembe a nyomozás során.
A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Polt Péterhez, hogy hogyan vizsgálták a levelet, miért nem hallgatták meg Kubatov Gábort? Tudni akarjuk, hogy van-e olyan Vizoviczki-vallomás is, amely megerősíti a Fidesszel való kapcsolatot? Van-e összefüggés a levél és a bűnöző szabadlábra helyezése között? Kivel tárgyalt erről Kubatov az ügyészségnél? Ugyanezekre a kérdésekre választ várunk Kubatov Gábortól is. A DK szerint egyre világosabb a Kubatov-koipaszok szerepe is a Fidesz hatalmi játszmáiban. Orbán Viktor és pártja összenőtt a legdurvább bűnözői körökkel. Magyarországot maffiakormány irányítja.
Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tag, DK
RSS