Barion Pixel

Európai haderőt és titkosszolgálati együttműködést javasol a DK

2016.07.26.
IMG_9808 Európai haderőt és titkosszolgálati együttműködést javasol a DK     Budapest, 2016. július 26., kedd (MTI) - Egy európai uniós haderő, valamint titkosszolgálati együttműködési központ megszervezését szorgalmazza a Demokratikus Koalíció, amely felszólította a miniszterelnököt: Magyarország hivatalosan is jelezze az EU felé, hogy támogatja ezeket a kezdeményezéseket. Oláh Lajos, az ellenzéki párt politikusa keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy miközben Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson egy közös európai hadsereg felállításának szükségességéről beszélt, tavaly még ő akadályozta meg egy hasonló alakulat felállítását, amikor arra hivatkozott, hogy az sértené a nemzeti szuverenitásunkat. Hangsúlyozta, hogy a DK vezető politikusai már 2015 elején jelezték, hogy szükségesnek tartanák egy európai hadsereg felállítását, ez a tavaly februárban elfogadott programjukban is szerepel. A független parlamenti képviselő kifejtette: miután a közös európai hadsereg felállítása több évbe is beletelhet, első körben egy körülbelül tízezer fős, elsősorban a válságkezelésre és az uniós biztonsági problémákra koncentráló haderőt kell létrehozni. bnd \ bhi MTI 2016. július 26., kedd 11:23
RSS