Barion Pixel

Orbán hadat üzent Európának és a magyaroknak

2016.07.23.
14449975644232485_original DK: Orbán hadat üzent Európának és a magyaroknak
Orbán Viktor mai tusványosi beszédében a hazudozás keveredett a szánalmas magamutogatással. Orbán egyszerre hablatyolt arról, hogy az Európai Uniónak vége, és hogy ha hagynák, akkor meg lehetne reformálni, holott ez a két álláspont üti egymást.
Orbán teljesen együgyű lett, semmi másról nem hajlandó beszélni, mint félelemről, menekültekről, az EU állítólagos válságáról. Az Unió legrosszabbul teljesítő gazdaságának kormányfője oktatja ki a mellettünk fejlettségben elrohanó nemzeteket, miközben abból tartja fenn a hatalmát, hogy az ő pénzüket lopja. Nem vesz tudomást arról, hogy a magyar fiatalok százezer szám menekülnek el diktatúrája elől, történetesen Nyugat-Európába, amely Orbán szerint elvesztette jelentőségét.
Ez a beszéd megerősítette a DK álláspontját, hogy Orbán ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból. Ez a beszéd hadüzenet az európai közösségnek és szabadságra, demokráciára, jólétre váró magyaroknak. Egy mély politikai, gazdasági, szociális, kulturális válságba süllyedt ország miniszterelnöke ma még tovább sodortatta hazáját a szakadék felé. Magyarország elemi érdeke minél gyorsabb bukása és elszámoltatása.
Gréczy Zsolt szóvivő, DK
RSS