Barion Pixel

Rogán menekültügyben is képtelen igazat mondani-

2016.07.22.
nieder DK: Rogán menekültügyben is képtelen igazat mondani- Rogán Antal a tegnapi kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján többek között azt állította, hogy az Európai Bizottság létre akar hozni egy közös európai menekültügyi hivatalt. Ennek lenne a feladata az összes bevándorlási és menekültkérelmet elbírálni, majd ennek alapján a Bizottság döntene a befogadott menekültek kötelező elhelyezéséről a 28 tagállamban.   Rogán Antal sokadszorra tesz olyan állításokat, amelyek véletlenül sem felelnek meg a valóságnak. Egyrészt 2010 júniusa óta létezik az Európai Menekültügyi Hivatal (EASO), azaz a Bizottság nem hoz semmit sem létre. A Bizottság a közös európai menekültügyi politika érdekében ennek átalakítására tett javaslatot, amelyről most készül a parlamenti jelentés. Ennek én vagyok a jelentéstevője, s ezért biztonsággal állítom, szó nincs arról, amit Rogán állít. Rogán vagy tájékozatlan, vagy tudatosan nem mond igazat. Akármiről is van szó, ez a megnyilatkozás újabb bizonysága a kormány ostoba, aljas Európa-ellenes kampányának.   A DK a demokratikus magyar társadalom nevében üzeni Európának, nem ez Magyarország. A hazugságok, a gyűlöletet szító plakátok nem Magyarországot, hanem az Orbán-kormányt képviselik. A demokratikus Magyarország semmi közösséget nem vállal ezzel a politikával. Mi október 2-án otthon maradunk, hogy Európában maradhassunk   Niedermüller Péter A DK alelnöke, EP képviselő
RSS