Barion Pixel

Kósa Lajos beismerte, hogy még az ellenzéket is megvesztegetnék egy érvényes népszavazásért – Ezért kell otthon maradni!

2016.07.07.
14449975644232485_original DK: Kósa Lajos beismerte, hogy még az ellenzéket is megvesztegetnék egy érvényes népszavazásért – Ezért kell otthon maradni! Kósa Lajos ma közleményben reagált Gyurcsány Ferenc azon kijelentésére, hogy Tóbiás József volt MSZP-elnök szerint a Fidesz frakcióvezetője pénzt ígért az ellenzéki pártoknak a népszavazási kampányban történő részvételért. Kósa Lajos ma beismerte: valóban tett ajánlatot arra, hogy pénzt adjon az ellenzéki pártoknak a népszavazáson való részvétel melletti buzdításért. Kósa „Gyurcsány Ferenc nem mond igazat” című közleménye mellett azért is nehéz lenne szó nélkül elmenni, mert a DK elnöke arról beszélt, hogy mit mondott neki Tóbiás József. Ez két dolgot jelenthet: vagy azt, hogy Kósa Lajos súlyos szövegértési problémákkal küzd, vagy azt, hogy a kormány ki- vagy lehallgatja az ellenzéki pártok vezetőinek beszélgetéseit - különben hogyan állíthatnák, hogy valamelyikük nem mond igazat. Egy biztos, a Fidesz ma ismét megerősítette, hogy a legfőbb érdeke az, hogy az októberi népszavazás érvényes legyen, mert az érvénytelenség Orbán politikájának bukását jelentené. A Demokratikus Koalíció továbbra is mindenkit arra kér, hogy maradjon távol az októberi EU-ellenes álnépszavazástól. A távolmaradás is szavazat, aki távol marad, az Magyarország EU-ban maradására szavaz. A DK szerint Orbán akkor szenved kudarcot, ha az EU-ellenes álnépszavazása érvénytelen lesz. Gréczy Zsolt Szóvivő DK
RSS