Barion Pixel

Hálával tartozunk az orvosoknak, ápolóknak és a köztisztviselőknek

2016.07.01.
03-05-d0001DFA1b627cabe08a62 (1) DK: Hálával tartozunk az orvosoknak, ápolóknak és a köztisztviselőknek Július elseje egyszerre Semmelweis-nap és a köztisztviselők napja. Ma nincsenek nyitva a háziorvosi rendelők, a szakrendelők, a patikák és közigazgatási hivatalok sem. A mai nap olyan emberek számára jelent pihenőt, akik nélkülözhetetlenek a mindennapokban. A Semmelweis-nap azokról szól, akik a magyar egészségügy romjait között is a gyógyulásunkért küzdenek, megfelelő eszközök nélkül, sokszoros túlórában, méltatlan körülmények és fizetés mellett. Nélkülük még egy vakbélgyulladás is halálos betegség lenne, ezért hálával tartozunk azoknak, akik a 6 éve tartó kormányzati megszorítások ellenére ma is Magyarországon mentenek életeket. A köszönet azoknak is kijár, akik a közigazgatásban dolgoznak. Az Orbán-kormány őket is különleges kihívások elé állítja nap, mint nap, amikor arra próbálja őket kényszeríteni, hogy ne az országot, hanem a hatalom érdekeit szolgálják. Ők minden nap az állásukat kockáztatják, amikor nem hajlandóak pártkatonákként eljárni. A Demokratikus Koalíció szerint az ország hálával tartozik az orvosoknak, ápolóknak, és a köztisztviselőknek. A DK szerint a mai nap kitűnő alkalom arra, hogy érzékeljük, milyen társadalmilag fontos hivatásokat nem becsül meg a kormány, kockáztatva az ország működését és a magyarok mindennapi boldogulását. A DK szerint az ország nem óriásplakátokkal és hamis sikerjelentésekkel épül, hanem ezeknek az embereknek a megbecsülésével. Molnár Csaba Ügyvezető alelnök DK
RSS