Barion Pixel

MTI: Tovább romlott az ország helyzete

2016.06.13.
IMG_8318 DK: tovább romlott az ország helyzete     Budapest, 2016. június 13., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció szerint az elmúlt fél évben tovább romlott az ország helyzete. A párt alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, megbukott a kormányzati gazdaságpolitika, és fokozódott a kivándorlók száma, az országot elhagyók közül pedig egyre többen érzik úgy, hogy nem is akarnak visszatérni. Varju László úgy értékelt, sikerült teljesen szétverni az előző kormányoktól örökölt erős és működő oktatást, a Klik leszerepelt, helyette csak az "Orbán-klik működik". A független képviselő azt is kijelentette, hogy a kabinet százmilliárdokat vett ki az egészségügyből, orvosok és szakemberek hagyják el az országot, az ágazat a rendszerváltozás óta még soha nem volt annyira rossz helyzetben, mint idén. Eközben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint Magyarország "a legkorruptabb ország" - mondta Varju László. bnd \ bhi MTI 2016. június 13., hétfő 13:30
RSS