Barion Pixel

Tüntetés a bukott oktatáspolitika ellen – Mindenkinek a tanárok mellett a helye!

2016.06.10.
nieder DK: Tüntetés a bukott oktatáspolitika ellen – Mindenkinek a tanárok mellett a helye! Holnap újabb országos tiltakozó akciót szerveznek a tanárok, miután a kormány mindenben az ellenkezőjét tette annak, amit korábban megígért. A 2010 óta folyamatosan leépített oktatás továbbra is romokban, a Fidesz pedig mára le sem tagadhatja, hogy szánt szándékkal lehetetleníti el teljes generációk tanulását. Amikor tele volt az utca dühös pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal, a kormány mindig csitítgatásba és hitegetésbe kezdett, a párbeszéd és az egyeztetés fontosságát hangsúlyozva. Amikor mindenki hazament, akkor jött a feketeleves az iskolák teljes államosításáról, a KLIK további hizlalásáról és a magyar oktatás szándékos válságban tartásáról. Elég volt a Fidesz hazug taktikázásából, ezúttal még hangosabban kell kimondani, hogy Orbán Viktor megbukott oktatáspolitikából, és nincs mentség, amit felhozhatna bizonyítványa magyarázataként. A Demokratikus Koalíció támogatja a holnapi tanártüntetést. A DK szerint az a kormány, amely tönkreteszi az oktatást, hosszú távon a saját hazája ellen cselekszik. A DK szerint teljesen meg kell szüntetni a KLIK-et, vissza kell adni az iskolákat az önkormányzatoknak és újra biztosítani kell a tanároknak a szabad tankönyvválasztás jogát. A DK szerint az Orbán-kormánynak mindenek előtt be kell ismernie, hogy tönkretette a magyar közoktatást. Niedermüller Péter Alelnök EP-képviselő Demokratikus Koalíció
RSS