Barion Pixel

MTI: Beismerő vallomással ér fel a metrószerződés módosítása

2016.06.09.
FullSizeRender DK: beismerő vallomással ér fel a metrószerződés módosítása     Budapest, 2016. június 9., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció szerint az hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán módosította a metrófelújítási szerződést, beismerő vallomással ér fel: felújítás helyett új szerelvények érkeznek. Az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtökön az MTI-nek azt mondta, hogy a közgyűlés alatt a helyszínen osztották ki azt az előterjesztést, amelyik szerint - miután az eredeti megállapodásnál korábban érkeznek meg a szerelvények - a fővárosnak is hamarabb kell fizetnie. Gy. Németh Erzsébet a részleteket ismertetve közölte, hogy idén 298 millió forint helyett 5,5 milliárdot kell kifizetni, a prototípusokat még az üzembe helyezés előtt ki kell fizetni. A DK véleménye szerint azért érkezhetnek meg a tervezettnél gyorsabban a szerelvények, mert nem a régieket újítják fel, hanem "nyilvánvalóan folyamatosan tudják az új szerelvényeket összerakni" - mondta a fővárosi képviselő, aki szerint a szerződésmódosításról a BKV igazgatósága már május közepén, a szerelvények megérkezése előtt döntött, de csak szerdán mertek kiállni a nyilvánosság elé. Arra is kitért, hogy a közgyűlés zárt ülésen, szintén a helyszínen kiosztott előterjesztésből tárgyalták azt a témát, hogy koncessziót írjanak ki a fővárosban közlekedő városnéző buszokra. Gy. Németh Erzsébet azt mondta, az előterjesztéssel Tarlós István főpolgármester is a helyszínen szembesült és ez a gyorsaság felveti, hogy azt egy fideszes vállalkozásra szabták. bnd \ bhi MTI 2016. június 9., csütörtök 13:21
RSS