Barion Pixel

Az önkormányzatokkal fizettetik ki az iskolák államosítását – Saját hazugságát leplezte le a kormány

2016.06.01.

NiedermüllerPéter_168óra_20150615

Az önkormányzatokkal fizettetik ki az iskolák államosítását – Saját hazugságát leplezte le a kormány

A kormány teljes államosítást hajt végre az oktatásban, az iskolák fenntartására való pénzt pedig az önkormányzatokkal akarja kifizettetni, összesen mintegy 50 milliárd forintot.

Nincs olyan tanár vagy pedagógus, aki idén legalább egyszer ne vonult volna már utcára a túlközpontosított orbáni oktatáspolitika csődje miatt. A kormány – ahelyett, hogy belátta volna kudarcát – ugyanazzal a hatalmi arroganciával lovalta bele magát az oktatás eddig is „hatékony” szétverésébe, ahogy meghosszabbította a szintén joggal támadott felcsúti kisvasutat.

Most az is kiderült, hogy a teljes államosítást azok fizetik, akiktől elveszik az iskolákat, az intézmények fenntartására alkalmatlannak bélyegzett önkormányzatok. Ezzel a kormány saját kezűleg rántotta le a leplet korábbi hazugságáról, hiszen a pénzbehajtásból kitűnik: az önkormányzatok nélkül pont az állam alkalmatlan a fenntartásra.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány oktatáspolitikai merényletet követ el Magyarország ellen az iskolák államosításával. A DK szerint a kormányváltás után teljesen fel kell számolni a bukott orbáni rendszert és vissza kell adni az iskolákat az önkormányzatoknak.

Niedermüller Péter Alelnök EP-képviselő Demokratikus Koalíció

RSS