Barion Pixel

A Matolcsy-klán Kecskemétet is bevette – A DK megszüntetné az MNB alapítványait

2016.05.22.
IMG_8965 A Matolcsy-klán Kecskemétet is bevette – A DK megszüntetné az MNB alapítványait Móricz Zsigmond Rokonok című műve egy könnyed lányregény ahhoz képest, hogy mit művel a Matolcsy-klán Kecskeméten. Matolcsy alapítványainak unortodox főiskolája a kecskeméti kórház helyén épül 15 milliárd forintból, 132 fát már ki is vágtak a helyszínen. A Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. vezérigazgatója Szemerey Szabolcs, Matolcsy György egyik unokatestvére. A milliárdos beruházás azért jöhetett létre, mert a Matolcsy-unokatestvér felesége a kecskeméti polgármester, aki minden engedélyt megadott a beruházásra. A héten megtudhattuk az egyik MNB-alapítvány kuratóriumi tagjától, hogy a Matolcsy-tanokat azért kell elterjeszteni, hogy a Fidesz megnyerje a 2018-as választásokat. A Kecskeméten épülő intézmény tehát nem a fiatalok oktatását, hanem a Fidesz politikai érdekeit szolgálja. A Demokratikus Koalíció követeli, hogy az országgyűlés szavazza meg az MNB-alapítványok megszüntetéséről szóló DK-s törvényjavaslatot! Ideje, hogy a Matolcsy-klán kihúzza a kezeit a magyarok zsebéből, és ne a saját gazdasági és a Fidesz politikai érdekeit szolgálja. A DK szerint szégyen, hogy a kecskeméti polgármester a saját családja érdekeit választotta a kecskemétiek képviselete helyett. A DK szerint meg kell szüntetni az MNB-alapítványokat és le kell állítani a kecskeméti oktatási központ beruházását. Varju László Alelnök Országgyűlési képviselő Demokratikus Koalíció
RSS