Barion Pixel

DK: Kartellezők is indulhatnak közbeszerzésen, ha fideszesek – Lázár János benyújtotta a Lex-Vajnát

2016.05.13.
sokak_plazma_kék DK: Kartellezők is indulhatnak közbeszerzésen, ha fideszesek – Lázár János benyújtotta a Lex-Vajnát A Gazdasági Versenyhivatal 5 médiaipari céget bírságolt meg kartellezés miatt, az 5-ből 4 vállalkozás Andy Vajna fideszes oligarchához köthető. A GVH-döntés másnapján Lázár János már be is nyújtott egy törvénymódosítást arról, hogy olyan cég is indulhasson közbeszerzéseken, amelyet korábban törvénysértésen kaptak. Az Orbán-kormány tehát eljutott arra a szintre, hogy már törvényben kell engedélyeznie korábbi kartellezőknek a közbeszerzéseken való indulást, hogy a magyaroknak juttatott EU-s források a megfelelő fideszes zsebekbe kerülhessenek. Magyarországon tehát azért foglalják törvénybe, hogy csalók is pályázhatnak a közpénzekre, mert a fideszes barátok a 6 éve életjelet sem adó igazságszolgáltatás mellett is képesek voltak megbukni. Ha van alja az Orbán-kormány okozta morális válságnak, akkor most már végképp afelé közelít az ország. A Demokratikus Koalíció szerint ha a fideszes képviselők megszavazzák a Lex-Vajnát, akkor hivatalos bizonyítékot adnak az Orbán-rendszer bukása utáni független igazságszolgáltatás kezébe arról, hogy bűnözőket segítettek közpénzhez jutni. A DK által képviselt Sokak Magyarországán a fideszes keveseknek felelniük kell majd azokért a döntéseikért, amelyekkel kárt okoztak az adófizető sokaknak. DK sajtóiroda
RSS