Barion Pixel

„És sikerült?” Most fog – A kormány minden állami cég költését eltitkolná

2016.05.04.
IMG_8939 DK: „És sikerült?” Most fog – A kormány minden állami cég költését eltitkolná Sajtóhírek szerint Varga Mihály költségvetési törvényében szerepel, hogy a kormány az összes állami cég pénzköltését eltitkolhatja a magyar állampolgárok elől. Ez azt jelenti, hogy most már hosszas pereskedéssel sem tudhatjuk meg a kormánytól, hogy mire költi el a magyarok közös vagyonát: meg sem fogjuk tudni, hogy éppen Mészáros Lőrinc vagy Matolcsy György rokonai tehetik-e zsebre az adóforintokat. Amikor az MNB-botrány kapcsán azzal szembesítették a kormányszóvivőt, hogy el akarták titkolni a Matolcsy rokonának juttatott milliárdokat, Kovács Zoltán visszakérdezett: „és sikerült?”. Ezzel a törvénnyel most egészen biztosan sikerülni fog. Nem lesz több botrány, nem lesz több kínos korrupciós ügy, mert a Fidesz anélkül fogja az utolsó forintokig szétlopni az országot, hogy a magyarok egyáltalán tudhatnának róla. Ezek után akár Orbán Viktor is alapíthatna egy céget, amivel az összes közbeszerzést megnyerhetné, senki nem tudna az egészről semmit. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány elárulja a magyarokat, ha eltitkolja előlük a befizetett adójuk sorsát. A DK szerint ha a törvényt elfogadják, akkor a kormány kimondja, hogy a magyarokat állampolgárok helyett csak fejősteheneknek tartja. A DK azt a Sokak Magyarországát fogja felépíteni a kormány bukása után, ahol egyetlen forint közpénzt sem lehet elkölteni a sokak vagyonából a sokak tájékoztatása nélkül. Gréczy Zsolt Szóvivő, DK
RSS