Barion Pixel

A DK nem vesz részt az ülésen

2015.02.20.
A Demokratikus Koalíció független parlamenti képviselői nem vesznek részt a megélhetési bevándorlás visszaszorításáról szóló pénteki vitanapon, mert nem kívánnak asszisztálni a menekültügy körül kialakult "szégyenletes és gyalázatos színjátékhoz" - közölte budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke. Niedermüller Péter azt mondta, a vitanap csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet a kormányközeli vállalkozók és a kormánytagok "korrupciós ügyeiről", illetve arról, hogy a magyar miniszterelnök elszigetelődött az EU-n belül. Hozzátette, utóbbi legszomorúbb és legújabb példája az, ami Varsóban történt, ahol "az Orbán Viktorral és a Fidesszel közeli kapcsolatot ápoló Jog és Igazságosság párt (PiS) már nem is hajlandó fogadni" a kormányfőt. Az EP-képviselő azt is hangsúlyozta, hogy az európai közösségen belül Magyarország fogadta el a legkevesebb menekültkérelmet. 2013-ban 240 ember, a kérelmezők körülbelül két százaléka kapta meg a menekültstátuszt, miközben az EU-s átlag 26 százalék - mondta. A DK szerint fel kell lépni az embercsempészek ellen, a kormánynak pedig kötelessége, hogy az európai jogokhoz és elvárásokhoz illessze a menekültügyi eljárásokat. A bürokratikus eljárásokat le kell egyszerűsíteni, hogy gyorsak, hatékonyak és humánusak legyenek, illetve követni kell azoknak az országoknak a példáját, amelyek integrációs kurzusokat szerveznek a letelepedőknek - mondta Niedermüller Péter. (MTI)
RSS