Barion Pixel

Alaptörvény - Gyurcsány: a köztársaság halott

2016.04.25.
  Gyurcsány Ferenc Alaptörvény - Gyurcsány: a köztársaság halott     Budapest, 2016. április 25., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Magyar Köztársaság halott, "megbecstelenítettek, feldúlták, tönkretették és végül megölték".   Gyurcsány Ferenc pártjának az alaptörvény kihirdetésének ötödik évfordulóján a budai Várban tartott hétfői demonstrációján úgy fogalmazott: a parlamentben a kormánypárti többség ünnepelt, ők viszont nem ünnepelni, hanem gyászolni jöttek, gyászolják a magyar köztársaságot, "amelyik élt 22 évet". A politikus kijelentette, azzal vádolják a kormánypárti többséget, a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt, hogy elhazudták a rendszerváltozáskori közös vágyakat és reményeket. A most hatalmon lévők soha egy percig nem gondolták, hogy ez az ország valamennyiünk otthona lehet, hogy a haza nemcsak az övék, hanem mindenkié - jelentette ki. Orbán Viktor miniszterelnök, aki ellenzékben azt mondta, hogy a nemzet a test, a köztársaság a ruha, úgy vetette le magáról és vetette sutba a köztársaság ruháját, mint ahogy nagyszüleink csizmás lábukról sutba vetették a kapcát - mondta Gyurcsány Ferenc. Magyarországon nő a korrupció, a nyomor, a kivándorlók száma, de eközben emelkedik azok száma is, akik azt gondolják, hogy ebből elég. "Mi is azt gondoljuk, hogy elég miniszterelnök úr, elég köztársasági elnök úr", nem lehet a kevesek javáért elrabolni a többség országát, nem lehet kevesek Magyarországát építeni a többség Magyarországa helyett - tette hozzá. A jobboldal mára a bűn szinonimája lett, a kormány támogatói pedig a mellett állnak ki, ami "vállalhatatlan, ami védhetetlen" - mondta a volt kormányfő. Magyarországot egy bűnszövetkezet irányítja - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, amire hallgatósága "maffia, maffia" kiáltásokkal reagált. Azt mondta: az a jobboldal, amelyik nemzeti mitológiát épített a magyar föld köré, száz- és százezer hektárt adott el. Azzal folytatta, hogy a Quaestor-ügyben az ügyészség nem hajlandó benyújtani tárgyalásra alkalmas vádiratot, és ha ez így folytatódik, akkor a csalás elkövetője büntetlenül megúszhatja. Feltette a kérdést, hogy vajon létrejött-e egy vádalku, amelynek során a hatalmon lévők megmentik Tarsoly Csabát, ő pedig cserébe nem mondja el, amit "bűnös pénzügyi üzelmeikről" tud. A devizahitelesek kárán meggazdagodott Magyar Nemzeti Bank milliárd számra szórja a pénzt, miközben a devizahitelesek százezrei szenvednek a mai napig - jelentette ki. A jegybank elnöke bűnös, a jegybank elnöke bűnöző, és nem viheti el mindezt szárazon, ha van minimális tisztesség ebben az országban - mondta, mire az egybegyűltek "börtönbe, börtönbe" kiáltásokkal feleltek. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a demokratikus sokaságnak kell elég erősnek lennie ahhoz, hogy ne tűrje el, hogy "megbecstelenítik" minden nap, de a változást a jog rendjével kell kikényszeríteni. Saját kormányzását jellemezve kijelentette: "becsület dolgában nem botlottam és nem botlottunk", mert a bűnt bűnnek, a rendszer hibájának tekintették. A mostani rendszer viszont működtető, lényegi elemének tartja a bűnt - érvelt. A pártelnök hazafias és erkölcsi kötelességnek nevezte, hogy megpróbálják legyőzni "a gonoszt", de - mint mondta -, ehhez a demokraták széles koalíciójára van szükség. A baloldali pártoknak azt üzente, hogy ennek érdekében "tessék elfelejteni a régi sérelmeket". Az ország érdekében a zsarnoknak buknia kell - összegzett Gyurcsány Ferenc. A demonstráción felszólalt a fekete ruhás nővérként megismert Sándor Mária is, aki azt mondta: van, aki a Várba költözik, mert "mindenre van pénz", és van, aki elhagyja az országot, mert nem érzi biztonságban magát, nem tudja fizetni a számláit. A vele együtt felszólaló Kiss László ápoló úgy fogalmazott: a döntéshozók "vezényeljék haza" a magyar ápolókat, orvosokat, mert itt van rájuk szükség. Sándor Mária és Kiss László mögött társaik egy "Magyarország! Ne engedd a nővéreket külföldre!" feliratú fekete transzparenst tartottak. Az esemény kezdetére összegyűlt szimpatizánsok megtöltötték a Sándor-palota jobb oldala és a Budavári Palota közötti területet. A demonstráció résztvevői magyar, európai uniós, valamint több tucat pártzászlót lobogtattak. Olyan táblákat tartottak a magasba, mint "Vesszen a zsarnok!", "Új alkotmányt Magyarországnak!", "Mi az Orbán-rendszer ellen tiltakozunk. Ugye ti is?", vagy "Új rendszerváltást, európai demokráciát!". (FOTÓ) bnd \ bszg \ bki \ bpt MTI 2016. április 25., hétfő 19:10
RSS