Barion Pixel

A fideszesek már a mosógépet is közpénzből kapják – Orbán tette lehetővé a fideszes rokonok pályázatait

2016.04.21.
sokak_plazma_kék DK: A fideszesek már a mosógépet is közpénzből kapják – Orbán tette lehetővé a fideszes rokonok pályázatait Vécsey László fideszes országgyűlési képviselő állami támogatással cserélte le a mosógépét a Blikk szerint. Az otthon melege kormányzati programban a képviselő felesége igényelte a 45 ezer forintos támogatást a mosógépre. Az elmúlt 6 évről nem lehetett azt mondani, hogy a Fidesz aprópénzre cserélte volna a választók felhatalmazását: trafikok, kaszinók, földek, és milliárdos közbeszerzések kerültek a fideszes politikusok rokonaihoz. Orbán bűnszervezetének tagjai azonban mára nem csak a milliárdokat, hanem az „aprót” is szeretnék megszerezni azok elől, akiknek valóban szükségük lenne rá. A fideszes képviselő a hivatalos fizetéséből egyetlen hónapban legalább 6 ilyen mosógépet tudna megvenni, de neki inkább a rászorulóknak nyújtott támogatás kellett. A Demokratikus Koalíció emlékeztet: 2010 előtt a képviselők hozzátartozói el sem indulhattak semmilyen állami pályázaton, az ezt korlátozó törvényt az Orbán-kormány egyik első dolgaként törölte el. A fideszes kevesek törvénybe foglalták, hogy rátehetik a kezüket a sokaknak nyújtott állami támogatásokra a mosógépcserétől a milliárdos közbeszerzésekig. A DK azt a Sokak Magyarországát fogja felépíteni a kormányváltás után, ahol a kevesek rokonsága törvénnyel van eltiltva a sokaknak nyújtott mindennemű állami pályázatoktól. DK sajtóiroda
RSS