Barion Pixel

Kövér László kitiltotta Gréczy Zsoltot a Parlamentből

2016.04.13.
Gréczy_Sajttáj DK: Kövér László kitiltotta Gréczy Zsoltot a Parlamentből
Főbenjáró bűnt követett el a Demokratikus Koalíció szóvivője. Varju László országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatót tartott az Országgyűlés Sajtótermében. Mivel előtte egy órával derült ki, hogy a kormány visszavonja a vasárnapi boltzárat, ezért Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ugyanott reagált erre a hírre. Emiatt Kövér László úgy döntött: Gréczy Zsoltot, a DK szóvivőjét kitiltja a Parlamrntből és a Képviselői Irodaházból.
Erről hivatalos levelet kapott a DK az Országgyűlés sajtófőnökétől.
Mondhatnánk, hogy ez felesleges kukacoskodás, hatalmi arrogancia vagy pitiánerség, de az ügy inkább fideszizmus. Ez a politika arról szól, hogy mindig mindenkit büntetni kell. Nincs előzetes írásbeli kérés, figyelmeztetés. Kitiltás van.
A konkrét eset szerint tehát a DK szóvivőjének ki kellett volna hívnia az újságírókat és az operatőröket a teremből, hogy a folyosón mondja el a párt álláspontját a boltzár megszüntetéséről, majd megkérni őket, hogy fáradjanak vissza a terembe Varju Lászlő képviselő sajtótájékoztatójára. A házelnök szerint ez lett volna a logikus és helyes eljárás.
A kitiltás visszavonásig van érvényben, de a DK azt követeli Kövér Lászlótól, hogy vonja vissza a döntését.
DK Sajtóiroda
RSS