Barion Pixel

MTI: Ki veszi meg az egerszalóki Saliris Hotelt?

2016.04.04.
IMG_8318 MTI: DK: ki veszi meg az egerszalóki Saliris Hotelt? Budapest, 2016. április 4., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) politikusai írásbeli kérdéssel fordulnak Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez és közérdekű adatigénylést nyújtanak be annak érdekében, hogy kiderüljön, ki vette vagy veszi majd az egerszalóki Saliris Hotelt - közölte hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke. Varju László azt mondta, hogy a szállodát birtokló cég évekkel korábban csődbe ment, ezt követően 2013-ban meghirdették a hotel eladását. A független képviselő úgy fogalmazott: tavaly nyáron elterjedt a hír, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármestert is lehetséges vásárlóként tartják számon, majd idén februárban a sajtóban megjelent, hogy a miniszterelnök lánya Orbán Ráhel is "szóba jöhet" vevőként. A hotel eladása kifejezetten nyugtalanító, mert a szállodát üzemeltető cég több milliárd forinttal tartozik a Magyar Fejlesztési Banknak, amit az új vevőknek ki kell fizetniük - mondta Varju László, aki egyúttal megkérdezte, hogy vajon a kormányfő "barátjának" vagy lányának is ki kellene fizetniük a teljes összeget, vagy pedig kedvezményt kapnak. Az államnak nyilatkoznia kell arról, hogy eladták-e a hotelt, azt ki vette vagy veszi meg és a vásárló kap-e kedvezményt - szögezte le. bnd \ bzt \ bdó MTI 2016. április 4., hétfő 13:04
RSS