DK: Rogán önkormányzata fizette a Pesti Srácokat
Bebizonyosodott, hogy a Rogán Antal vezette V. kerületi Önkormányzat az adófizetők pénzén fizette a Pesti Srácok című internetes portált. Megpróbálták megúszni, hogy mindez kiderüljön, de a Demokratikus Koalíció még idejében megszerezte az ezt bizonyító iratokat.
Egy végelszámolás elindításával akarták eltüntetni a bizonyítékokat, de a DK közérdekű adatkérelem címén kiperelte a szükséges dokumentumokat. A felszámoló cég által megküldött iratok szerint 2014 májusától novemberéig a Rogán vezette önkormányzat cége havi egymillió forintot fizetett többfajta megrendelésre a fideszes párthonlapnak, a Pesti Srácoknak. Ezért cserébe cikkeket írtak, olykor a politikai ellenfelet lejáratni szándékozó írásokat is.
A Pesti Srácok kiadója folyamatosan küldte a teljesítési igazolásokat, a Rogán-féle fideszes önkormányzati cég pedig kifizetőhelyként viselkedve utalta a közpénzt.
Mivel a DK-nak küldott anyag hiányos, ezért a felszámolót hiánypótlásra kértük fel. Az azonban bizonyos, hogy tízmilliós tételben rendeltek meg anyagokat, és közpénzen pártlapot működtettek. A DK hűtlen kezelés gyanúja miatt bejelentést tesz az ügyészségen.
A sokak Magyarországát képviselő új kormány ki fogja vizsgálni az efféle visszaéléseket.
Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tag, DK