Barion Pixel

Az MSZP térjen vissza a választási megállapodáshoz!

2016.04.02.
  Gréczy Zsolt -sajttáj DK: Az MSZP térjen vissza a választási megállapodáshoz! Az MSZP nem tartotta be az ellenzéki pártok közötti megállapodást, amikor ráindította saját jelöltjét a DK jelöltjére a dunaújvárosi júniusi időközi választáson. A 2014-ben kötött megállapodás szerint az a párt jogosult megnevezni a közös jelöltet az időközi választásokon, aki ezt 2014-ben eredetileg megtette. A DK ennek szellemében állt be az időközi választásokon a szocialista jelölt mögé pl. Újpesten, Tapolcán és Salgótarjánban, mert számunkra fontos a megállapodások betartása, az adott szó tisztessége. Most először fordul elő, hogy az MSZP-nek kellene a DK jelöltjét támogatnia, hiszen ebben a körzetben a megállapodás szerint a DK joga volt a jelölés. Az MSZP azonban rögtön az első alkalommal megszegte a megállapodást. Ráadásul a szocialista nyilatkozatok sem felel meg a valóságnak. Harangozó Tamás egy váci fórumon a DK zsarolásáról beszélt, az MSZP dunaújvárosi elnöke pedig a Klubrádióban azt mondta, hogy a megállapodást egyszeri alkalomnak tekintették. Úgy tűnik, hogy a szocialistáknak csak akkor fontos a megállapodás betartása, ha az nekik kedvez, más esetben azt "zsarolásnak", "egyszeri alkalomnak" tekintik. A DK figyelmezteti az MSZP-t, hogy a megállapodás egyoldalú felmondásával a Fidesznek adják a gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő körzetét. Felszólítjuk az MSZP-t, hogy térjen vissza a megállapodáshoz, mert azzal, amit tesznek, veszélyeztetik az ellenzéki győzelmet Dunaújvárosban. Gréczy Zsolt Szóvivő DK
RSS