Barion Pixel

A szabadság ünnepét nem lehet betiltani – A válsághelyzet nem érintheti a gyülekezési jogot

2016.03.10.
dk- sokak magyarországa DK: A szabadság ünnepét nem lehet betiltani – A válsághelyzet nem érintheti a gyülekezési jogot Az Orbán-kormány láthatóan nagyon fél március 15-től. Előbb a TEK nyilvánította védett területté a Nemzeti Múzeum környékét, ahol a miniszterelnök beszédet mond; a terrorelhárítók akár a tér kiürítéséről is rendelkezhetnek. Aztán arról érkeztek hírek, hogy a kormány 4000 lengyel bérünneplőt importál, hogy legalább legyen valaki a nemzeti ünnepen, aki egyetért Orbánnal – még ha nem is érti, amit mond. Tegnap a kormány végül kihirdette a válsághelyzetet is, amit – tekintve, hogy már a bejelentése se felelt meg a törvényi előírásoknak – nem kizárt, hogy a magyarok gyülekezési jogának korlátozására használna fel. Pontosan így néznek ki azok a kevesek, akik félnek az általuk kifosztott, tönkretett és elárult sokaktól. Ilyen egy kormányfő, aki úgy akar beszélni a szabadság ünnepén, hogy közben mindent elkövet saját állampolgárai szabadságának korlátozásáért. A miniszterelnök pódiumán a „Tisztelet a bátraknak!” felirat áll majd, de a bátrak nem az ő oldalán, hanem vele szemben állnak. Neki maradnak a kihirdethető válsághelyzetek, az egyelőre még általa irányított hadsereg és rendőrség, és minden más, amelyet egy gyáva és korrupt hatalom fel tud használni a saját népe ellen. A Demokratikus Koalíció figyelmezteti a kormányt: nem korlátozhatja a magyarok gyülekezési jogát a válsághelyzetre hivatkozva. Vadai Ágnes Alelnök, DK
RSS