Barion Pixel

Közlemény: A templomoknak nyitott piaci rést a KDNP?

2015.03.20.
KufárokKiűzéseATemplomokbólA terézvárosi plébánia - a honlapján található tájékoztatás szerint - március 22-én vasárnap olcsó olasz cipővásárt rendez. Ez lesz az első olyan vasárnap, amikor a KDNP nyomására elfogadott tiltó rendelet értelmében nem nyithatnak ki az üzletek. A plébánia ezen a napon karitatív köntösben nyomul be a frissen keletkezett piaci résbe. Fenti tényekből könnyen úgy tűnhet, hogy azért fogadták el - a kormány által is ismert - káros következmények és a széleskörű társadalmi felháborodás ellenére a KDNP által erőltetett vasárnapi boltbezárásról szóló törvényt, hogy az egyházi intézmények által rendezett vásárok monopolhelyzetben találják magukat. A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Semjén Zsolthoz, hogy megtudja: miért lehetnek kivételek az egyházak által rendezett vásárok a vasárnapi boltzár alól, illetve ez csak Isten útjainak kifürkészhetetlensége miatt alakult így vagy motivációt jelentett esetleg a törvény elfogadtatásában is? A kormány tervezi-e esetleg, hogy cserébe cipőboltoknak engedélyezze a gyóntatást? A DK továbbá azt is szeretné megtudni Semjén Zsolttól, hogy hallott-e a kufárok kiűzetéséről a templomokból, esetleg tudatos terv része volt-e a kufárok beűzetése a templomokba. A DK elfogadhatatlannak tartja a vasárnapi boltbezárás törvényét minden kivételével és részletszabályozásával együtt. A DK az Orbán-kormány bukása után kinyitná a boltokat!  

DK Sajtóiroda

RSS