Barion Pixel

MTI: A DK támogatja a szülők hétfőre tervezett tiltakozását

2016.02.28.
niederA DK támogatja a szülők hétfőre tervezett tiltakozását Budapest, 2016. február 25., vasárnap (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) jogosnak tartja és támogatja a szülők azon tiltakozását, amely arról szól, hogy hétfőn nem engedik iskolába gyermeküket a kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozásként. Niedermüller Péter, az ellenzéki párt alelnöke és EP-képviselője vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kabinet "több mint aljas módon" megpróbálja megfélemlíteni a tiltakozást tervezőket, ugyanakkor mindenkinek tudnia kell, hogy nem lehet jogi következménye annak, ha a szülők egy napra nem engedik az iskolába gyermekeiket. Kiemelte: a szülők akciója azt mutatja, a tanárok után a szülők is megelégelték, hogy gyermekeik olyan oktatást kapnak, amely nem felel meg a modern kihívásoknak és nem elég a későbbi munkaerő-piaci elhelyezkedéshez. Vagyis a társadalom végre kezdi belátni, hogy az oktatás nemcsak egy bürokratikus alrendszer, hanem az ország jövője, amit mindenféleképpen helyre kell tenni - tette hozzá. A DK alelnöke közölte: az Európai Bizottság Magyarországról szóló, pénteken közzétett országjelentésében ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy gyenge az alapkészségek oktatása, miközben nagyon erős a szegregáció, sok a korai iskolaelhagyó, továbbá a tanárok felkészítése sem megfelelő. Brüsszel emellett aláhúzta, hogy nincs olyan európai tapasztalat, amely szerint egy erősen központosított, rugalmatlan iskolarendszer megfelelően tudna működni - fejtette ki Niedermüller Péter, aki a DK nevében újra azt követelte a kormánytól, hogy kezdjen valódi érdekegyeztetést a pedagógus szakszervezetekkel, továbbá szüntesse meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik). bkgy \ brr MTI 2016. február 28., vasárnap 12:23
RSS