Barion Pixel

Közlemény: A Fidesz a provokátorfigyelő támogatásával felvállalta kommunista gyökereit

2015.03.20.
Gréczy_Zsolt_201404A Fidesz Ifjú Gárdája indított spiclitoborzó akciót "provokátorfigyelő" néven azért, hogy ellenzéki véleményt hangoztató magyar állampolgárokat félemlíthessen meg a személyes adataikkal való visszaéléssel. Péterfalvi Attila a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke hiába fejezte ki aggályait, a kormánypárt támogatja a Fidesz-jugend ötletét. Mióta kiderült Orbán Viktorról, hogy az Állambiztonsági Szolgálat Katonai Elhárításának jelenthetett, pártja nyíltan vállalja fel a Fidesz kommunista gyökereit és áll ki a rákosista házmestertempó mellett. A személyes adatokkal való visszaélés eddig csak a neonáci szélsőjobb eszköztárába tartozott, most már azonban az álnemzeti maffiakormány is igényt tart rá. Orbán Viktor letagadhatatlan karakterfejlődésen esett át az utóbbi évtizedekben, hiszen míg az előző rendszerben ő jelenthetett másoknak, addig ma már neki fognak jelenteni a fidelitasos besúgótanoncok. A Demokratikus Koalíció tiltakozik a kormánypárt ÁVH-t idéző módszerei ellen, amelyekkel félreismerhetetlen időutazásra kényszeríti a magyar társadalmat a Rákosi-éra borzalmaiba. A DK szerint a provokátorfigyelő egyenes út afelé, hogy  illiberális és antidemokratikus hazánk a nagybetűs diktatúrák közé kerüljön. A DK úgy véli, hogy egy jövőre tartott előrehozott választáson az Orbán-kormánnyal együtt a pártállami légkör fullasztó levegőtlensége is bukásra lenne ítélve.  

Gréczy Zsolt szóvivő DK

RSS