Barion Pixel

Kövér László is 180 fokos fordulatot vett menekültügyben

2016.02.23.
03-05-d0001DFA1b627cabe08a6DK: Kövér László is 180 fokos fordulatot vett menekültügyben Kövér László ma reggel azt mondta a frissen gründolt fideszes rádióban, hogy „a visegrádi négyek nem azért "ágálnak" a kvóta ellen, mert ne tudna elviselni a költségvetésük, a társadalmuk 1-2 ezer migránst”. Egy éven át azt szajkózta az összes fideszes politikus, hogy egyetlen menekültet sem szabad befogadni, mert nem bírná el a költségvetés, és veszélyes lenne a társadalomra, hiszen minden menekült nőerőszakoló terrorista. A házelnök – Orbán brüsszeli aláírásával összhangban – már arról beszél, hogy 1-2 ezer menekült mégsem jelentene akkora problémát. Ez finoman fogalmazva is újszerű megközelítés az egy éve tartó menekültellenes gyűlöletkampány után. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány hazudott tízmillió magyarnak, és elárulta kétmillió támogatóját. A DK szerint Orbánt követően Kövér László is teljes menekültügyi pálfordulást hajt végre azok után, hogy az orbáni menekültpolitika múlt pénteken végleg megbukott Brüsszelben. A DK álláspontja nem változott: Európának szigorú ellenőrzés mellett be kell fogadnia az Iszlám Állam gyilkosai elől menekülőket. Kár, hogy az Orbán-kormány csak egy többmilliárdos hazugságkampány, és a magyarok tudatos átverése után ismeri el Európa feladatait, és a DK mindvégig képviselt politikáját. Molnár Csaba Ügyvezető alelnök EP-képviselő Demokratikus Koalíció
RSS