Barion Pixel

Navracsics Tiborhoz fordulunk a tanárok vegzálása miatt

2016.02.22.
DK: Navracsics Tiborhoz fordulunk a tanárok vegzálása miatt A Demokratikus Koalíció európai parlementi képviselője annak nyomán fordult Navracsics Tibor oktatásért felelős uniós biztoshoz, hogy az elmúlt napokban számos nyugtalanító hír látott napvilágot a tiltakozásban részt vevő pedagógusok elleni hatósági fellépésről. A Teleki Gimnázium igazgatója ellen vizsgálatot indított az állami intézményfentartó, egyes önkormányzatok és helyi tankerületek pedig nyomást gyakoroltak a pedagógusokra, hogy azok ne vegyenek részt a tüntetéseken. Még inkább aggasztó, hogy volt olyan település, ahol a rendőrség érdeklődött az iskolában, hogy kik vesznek részt a tüntetéseken, valamint, hogy a Teleki Gimnázium környékét, ahol a tiltakozók virágokat helyeztek el szolidaritásuk jeleként, a rendőrség rendkívül nagy erőkkel szállta meg, megfélemlítő jellegű erődemonstrációt tartva. Ennek alapján a DK alelnöke arra kéri az Európai Bizottság illetékes biztosát, tegye egyértelművé, hogy milyen jogszabályok védik a tiltakozásra, demonstrálásra való jogot Európában, és mondja ki, hogy a tiltakozó tanárok fenntartói zaklatása, akadályozása a rendőrség felhasználása az ellenük való nyomozásra és megfélemlítésükre nem felel meg az uniós jognak. DK Sajtóiroda
RSS