Barion Pixel

Kik vettek részt Habony múzeumi esküvőjén?

2016.02.19.
Kerék-Bárczy SzabolcsDK: Kik vettek részt Habony múzeumi esküvőjén? Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója azt nyilatkozta az Origónak, hogy "az esemény meghívotti köre indokolta, hogy felajánljuk a múzeum tereit erre a célra", tudniillik, Habony Árpád esküvőjére. Ebből az következik, hogy nem is Orbán Viktor haverja kérte a lehetőséget, hogy a múzeumban esküdjön, hanem az intézmény maga ajánlotta fel a termeket ingyen. Azonban most kiderült az is, hogy elég erős érv volt meghívottnak lenni az esküvőre és máris megnyíltak a patinás terek Orbán tanácsadója előtt. A DK azt kérdezi, hogy kik voltak a meghívottak, ott volt-e Orbán Viktor, és kik lehettek azok a fontos emberek, akik miatt nem kellett bérleti díjat sem kérni és akik jelenléte önmagában is később hasznot hozott a múzeumnak. A Sokak Magyarországában nem fordulhat elő, hogy kevesekkel kivételezzenek és az el nem kért bérleti díj miatt veszteséget szenvedjen el az adófizetők pénzén fenntartott bármelyik intézmény. Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tag Demokratikus Koalíció
RSS