Barion Pixel

Gyurcsány: a hazafiak kötelessége megteremteni a sokak Magyarországát

2016.02.13.
12622440_1129853770380417_139544685674593715_oGyurcsány: a hazafiak kötelessége megteremteni a sokak Magyarországát Budapest, 2016. február 13., szombat (MTI) - A magyar hazafiak kötelessége megóvni a nemzetet és a hazát, megteremteni a sokak Magyarországát - mondta a Demokratikus Koalíció szombati, budapesti VI. kongresszusán a párt elnöke, amikor bemutatta Sokak Magyarországa elnevezésű programjukat. A DK által javasolt "radikálisan mérsékelt politikáról" beszélő Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: Magyarország jelenleg nem a történelem főutcáján masírozik, hanem a semmibe menetel, a DK viszont a sokak Magyarországának kíván új reményt teremteni. Szavai szerint politikai mentalitásuk továbbra is arra épül, hogy kívánják a szabadság rendjét, az emberi méltóság tiszteletét, hisznek a szociális piacgazdaságban, a parlamentáris jogállamban, az európai elkötelezettségben, a transzatlanti szövetségben. Amikor szemben állnak a kormánypártokkal és "segédcsapatával, a Jobbikkal", az azért történik, mert az látják, hogy a Fidesz folyamatosan megsérti ezt a négy alapelvet - jelentette ki. Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta, hogy a döntések lehetőségét osszák meg újra az állampolgárok és a képviselők között. Egy sor dolgot népszavazással döntsenek el, adják vissza a sztrájkhoz való jogot, ne engedjék, hogy a hatalmon lévők betölthessenek minden állami hivatalt, és "ha kell, ne engedjük, hogy az egyszerű többség köztársasági elnököt válasszon" - fogalmazott. A politikus Antall József egykori miniszterelnököt idézve azt mondta, a magyarok megtanultak alámerülni, ebben van történelmi tapasztalatuk. Azt viszont nem ajánlja, hogy megpróbálják kibekkelni "a mostani hatalmasok vigasságát" - közölte hallgatóságával. Nem lehet mást tenni, mint birokra kelni és birtokba venni az országot - jelentette ki. A Kossuth téri pedagógustüntetéssel kapcsolatban kijelentette: a tanárok nem fogják megvívni a nővérek, az orvosok, szociális munkások, közgyűjteményben dolgozók, vasutasok, rokkantnyugdíjasok küzdelmét. A tüntetés ugyanakkor sokaknak reményt adott, mert a résztvevőket nem tudták megosztani, megvásárolni, leszalámizni, a tanárok egy pillanatra nem csak a diákok, hanem a nemzet tanárai is voltak - közölte. A DK elnöke hangsúlyozta, a tüntetők minden követelése a 2010 utáni változtatások visszavonásáról szól. "Vége az elmúlt nyolcévezésnek" - üzent a kormánypárti politikusoknak a volt kormányfő. Gyurcsány Ferenc ezt követően arra figyelmeztette Orbán Viktort, hogy - mint fogalmazott - "dacára beláthatatlan tehetségének" gondolkozzon el azon, hogy pedagógusok tízezrei, valamint másfél millió gyerek és családja gondolja úgy, rossz irányba halad az oktatás. Kiemelte, nem a Klikkel van probléma. "Az egy egyszerű kérdés, meg kell szüntetni" - mondta, majd hozzátette, a rendszer egészével van probléma, azzal, hogy a kormány senkit sem tekint partnerként. "Orbán világában mi legjobb esetben lojális, diplomás, betanított munkások leszünk, akik végrehajtják a hatalom által lediktáltakat" - fogalmazott, és úgy folytatta, "azt akarják, hogy egy darabka fogaskerék legyünk az orbáni gépezetben és a végén még hálásak is legyünk, ha néha megolajoznak bennünket". Gyurcsány Ferenc szerint ezzel szemben az embereknek kellene a középpontban lenniük, és Orbán Viktornak kellene a fogaskeréknek lennie. "Cserélhető alkatrésznek tetszik lenni, és ahogy látom el is tetszett kopni egy kicsikét" - üzent ismét a miniszterelnöknek a DK vezetője. Gyurcsány Ferenc megismételte pártja azon korábbi bejelentését is, amely alapján a kormányra kerülésüket követő tíz évben háromszorosára emelnék az egészségügyben és oktatásban dolgozók bérét, az első öt évben évenkénti 15 százalékos, utána pedig 10 százalékos béremelésekkel. Beszéde végén felmutatta azt a kiadványt is, amely a DK arra vonatkozó ajánlásait tartalmazza, hogy mit kellene még tenniük kormányra kerülésük után. "Nem diktálni akarunk, hanem párbeszédet arról, hogy milyen legyen a jövő Magyarországa, a sokak Magyarországa" - fogalmazott. A DK VI. kongresszusát a Syma rendezvényközpontban tartják, a tervek szerint a résztvevők azon elfogadják a Sokak Magyarországa elnevezésű programot. (FOTÓ) bnd \ bkgy \ hgp MTI 2016. február 13., szombat 16:06
RSS