Barion Pixel

Ókovács urizál - elfoglalja a Székely Bertalan termet

2016.02.12.
DK: Ókovács urizál - elfoglalja a Székely Bertalan termet Úgy látszik, aki a Fidesz közelébe kerül, azonnal úgy viselkedik, mintha gyerekkorában az asztal körül kergették volna, ha nem volt éppen néhány milliárdja, vagy éppen nem foglalná el az Operaház legszebb termét. Ez a fideszes urizáló fertőzés kaphatta el Ókovács Szilvesztert is. Az Operaház főigazgatója arra készül, hogy saját használatba vegye az Ybl Miklós tervezte épület ékszerdobozát, a Székely Bertalan termet. Úgy látszik, hogy korábbi irodáját, amely minden elődjének megfelelt, kinőtte. Nem számít, hogy eddig ez a terem turisztikai és reprezentatív célokat szolgált, hogy eddig bérbe adták és bevételei származtak ebből az intézménynek. A Demokratikus Koalíció visszataszítónak találja ezt a kivagyiságot. Leginkább a felkapaszkodás és a műveletlenség árad egy ilyen gesztusból. A Sokak Magyarországa nem épülhet urizálásra, felesleges öntömjénezésre. DK Sajtóiroda
RSS