Barion Pixel

DK: Orbán szereptévesztésben van, amikor a tanárokat támadja

2016.02.11.
DK: Orbán szereptévesztésben van, amikor a tanárokat támadja A megannyi fideszes politikus után ma maga a miniszterelnök is megkezdte a tüntető pedagógusok elleni lejáratást. Orbán azt mondta a frakcióülésen a Népszabadság szerint, hogy a pedagógusok tiltakozása mögött „külső erők” állnak. Szó szerint azt mondta a tiltakozást megindító miskolci iskola igazgatójával kapcsolatban, hogy „lássuk be, nem életszerű, hogy egy reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni”. Készséggel elhisszük, hogy a miniszterelnök gondolkodása számára valóban életszerűtlen, hogy egy pedagógus mindenfajta személyes érdek és hátsó szándék nélkül kiáll az oktatás szabadságáért, diákjai jövőjéért. Orbán, akinek a kormánya még egyetlen olyan paragrafust sem alkotott, amely mögött ne állt volna a lopás szándéka, valóban nem tudja elképzelni, hogy léteznek gerinccel élő emberek. Mögöttük biztos „külső erők”, háttérhatalmak, Soros Györgyök, és ki tudja még kik állnak. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán elárulta a tanárokat és a diákokat, és még mindig nem veszi észre szereptévesztését. Tanárok nélkül nincs oktatás, oktatás nélkül pedig nincs jövő. Nem a tanároknak kell megfelelniük Orbán Viktornak, hanem neki kell megfelelnie a tanároknak, különben meg fog telni a Kossuth-tér. A DK szerint aljas és szégyenletes, hogy Orbán és a fideszes kevesek az általuk tönkretett sokakat próbálják lejáratni és megfélemlíteni. DK Sajtóiroda
RSS