Barion Pixel

MTI: A DK az Európai Bizottságnál támadja meg a postát érintő jogszabály-módosítást

2016.02.11.
varju_laszloA DK az Európai Bizottságnál támadja meg a postát érintő jogszabály-módosítást Budapest, 2016. február 11., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Bizottságnál támadja meg azt a törvénymódosító javaslatot, amely kivonná a Magyar Postát az infotörvény hatálya alól - közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke. Varju László úgy fogalmazott: ha a fideszes Németh Szilárd által benyújtott javaslatot elfogadják, akkor a továbbiakban nem számít majd közérdekű adatnak, hogy a posta mire költi az adófizetők pénzét és a jövőben már perrel sem lehet majd megakadályozni a kormány titkolózását. A független képviselő hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat még a Fidesz által elfogadott alaptörvényt is megsérti, mert az úgy szól: "a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával". A politikus megjegyezte, a DK szerint a kabinet a postán próbálja ki, hogy el tudja-e titkolni a közpénzek sorsát, aztán jönnek majd a nagyobb cégek az energiaszolgáltatóktól a jegybankig. A 444.hu szerdán írt arról, hogy a kormánypárti képviselő javaslatának szövege szerint a posta szerződései nem minősülnek közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatnak, illetve semmilyen adat sem lehet közérdekű, ami a posta számára üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A portál úgy fogalmazott: a korlátozás önmagában még nem teszi semmissé a közérdekű adatokról szóló törvényt, de információik szerint a jogszabály csak egy "főpróba". bnd \ bzt \ bdó MTI 2016. február 11., csütörtök 11:51
RSS