„És mondá Mózes a népnek: Megemlékezzél e napról…” (2Móz 13,3)
Az emlékezés bibliai parancsának tett eleget az ENSZ Közgyűlése 2005-ben, amikor január 27-ét, Auschwitz-Birkenau hatvan évvel korábbi fölszabadulásának napját a holocaust nemzetközi emléknapjává nyilvánította, hangsúlyozva, hogy a tagállamok kötelessége megemlékezni a közel hatmillió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatról.
Emlékezünk és emlékeztetünk. Emlékezünk az áldozatokra, és emlékeztetünk le nem rótt adósságunkra. Arra az adósságra, amiről Esterházy Péter 2002-ben így írt: „…tudjuk - tudjuk, ha akarjuk -, hogy mi, akik azt a nyelvet beszéljük, amelyen a Sorstalanság íródott, nem végeztük el azt a szellemi, morális munkát, szembenézést, amelyet a Sorstalanság tárgya minden emberre, minden emberi közösségre rárótt. Evvel mi még tartozunk, nem a világnak, nem az Európa Klubnak, hanem magunknak.”
„Mindent örökítsetek meg…mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami gazember, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt." – mondta Eisenhower tábornok, amikor az ohrdrufi koncentrációs táborban szembesült a nácik rémtetteivel. Igaza lett. Akikről beszélt, ma itt élnek köztünk, és nem rejtik véka alá, hogy szerintük, bár a holocaust nem történt meg, most már épp ideje lenne. Amíg azonban emlékezünk, nem kerekedhetnek fölül. Ha pedig az említett adósságot is lerójuk, már soha többé nem lehetnek veszélyesek.
Úgy legyen.
DK sajtóiroda
