Barion Pixel

Közlemény: Félmilliárdra várnak az egri nővérek – A kormány visszatartja az ápolók fizetését

2016.01.22.
László_Imre_dr_2Az egri Markhot Ferenc Kórház félmilliárd forinttal tartozik az ápolóinak még azután is, hogy bíróság mondta ki: jár a pénz. Hiába van erről szerződésük a kórházzal, az Orbán-kormány államigazgatása felrúgta a megállapodást, amikor 2013-ban államosította az intézményt. Most a kórház 1500 dolgozója várja, hogy megkapja az elmúlt években kifizetetlenül maradt juttatásait. A fideszes kevesek tehát tettek róla, hogy a kórházat életben tartó ápolók ne kapják meg a jogos, és a bíróság szerint is járó fizetésüket. Miközben a Fidesz milliárdos nagyságrendben osztogatja a magyarok pénzét a saját politikusainak, vagy azok rokonainak és barátainak, nem ad fizetést a tisztességes munkát végző ápolóknak sem. A fideszes keveseknek tehát járnak a milliárdok, a sokak meg dolgozzanak ingyen, és tartsák életben a kivéreztetett egészségügyet. A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor és a Fidesz elárulták az ápolókat is. A DK által képviselt Sokak Magyarországán minden munkát ki kell fizetni, senki sem dolgoztathat ingyen. A DK korábban Országgyűlési határozat formájában benyújtotta javaslatát, hogy törvényben garantálják az elvégzett munka kifizetését. Most már tudjuk, hogy miért utasította el a Fidesz.  

László Imre egészségügyi kabinet vezető DK

RSS