Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Szüntessék meg a pedagógusok ellen indított hadjáratot!

2016.01.19.
Gréczy_SajttájA Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy szüntesse be a pedagógusok ellen viselt hadjáratot és kérjen tőlük bocsánatot - mondta a párt szóvivője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Gréczy Zsolt szerint az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett oktatáspolitika megbukott, ugyanis jelenleg az iskolákban nincs papír a fénymásolásra és vannak intézmények, ahol egy pedagógus napi egy krétát használhat el. Tavaly év végén pedig több ezer pedagógus nem vagy csak jóval később kapta meg a bérét - tette hozzá. A közoktatás végzetes válságba került, ezt mutatja az a tiltakozási hullám, amihez mára több ezer pedagógus és több város is csatlakozott - emelte ki a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete által elindított tiltakozásra utalva. A szóvivő felháborítónak nevezte, hogy az "Orbán-rendszer" - mint mondta - "elkezdett nyomozni" azok után, akik részesei a tiltakozásnak. Szavai szerint ezzel a tanárokat korlátozzák a szabad cselekvésben, miközben ellehetetlenítik a pedagógusok szülőkkel és diákokkal ápolt kapcsolatát. (MTI)
RSS