Barion Pixel

Sajtótájékoztató: A DK programot készít a szegénység csökkentése érdekében

2016.01.18.
Vadai ÁgnesA Demokratikus Koalíció programot készít a szegények számának csökkentésére, valamint a gyermekéhezés felszámolására. Erről szóló terveiket februárban ismertetik - mondta az ellenzéki párt alelnöke az MTI-nek azt megelőzően, hogy a DK élelmiszerosztást tartott a budapesti Blaha Lujza téren hétfőn. Vadai Ágnes szerint miközben a kormány évek óta "sikerjelentéseket" közölt, "egyre hosszabb az éhezők sora a Blahán". Pártja programjának címét idézve kijelentette: a DK által képviselt Sokak Magyarországa nem tűri, hogy az emberek korgó gyomorral éljék le az életüket. Úgy ítélte meg: az Orbán-kormány a rászorulókat büntette a legjobban a szociális ellátórendszer felszámolásával, az állami lakhatási támogatás eltörlésével, a szociális ellátásra jogosultak körének megnyirbálásával. "A fideszes kevesek ma milliárdokat vágnak zsebre, miközben a sokak, több millió magyar ember éhezik" - fogalmazott Vadai Ágnes. (MTI)
RSS