Barion Pixel

Közlemény: Egy diák sem volt az országban, aki tapsolt volna Orbán Viktornak?

2015.03.18.
Vadai_Ágnes_201404_BőrA HVG online felületén megjelent egy videó, amelyen a március 15-i állami ünnepségen kérdeztek diákokat arról, hogy honnan érkeztek. A videóban csak két diák válaszol a kérdésre - ők a határon túlról jöttek - a többiek elmondásuk szerint ugyan szervezetten érkeztek, de "nem nyilatkozhatnak". Egyikőjük aztán egyenesen a Honvédelmi Minisztérium sajtóreferenséhez irányítja a tovább kíváncsiskodó riportert. Ezen információk nyomán joggal merülhet fel a gyanú, hogy a Honvédelmi Minisztérium diákokat szállíthatott a március 15-i állami ünnepségre, ráadásul megtilthatta nekik a sajtó munkatársaival való társalgást. Abból, hogy a válaszolók határon túli magyar fiatalok, az is következhet, hogy a KLIK kétségbeesett próbálkozásai - miszerint iskolákból akarták megszervezni az állami rendezvényen tapsoló ifjúságot - nem csak a sajtóban megjelent 263 iskolánál fulladhatott kudarcba. A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Hende Csaba honvédelmi miniszterhez, hogy megtudja: hány diákot és milyen költséggel szállíthatott szervezetten a Honvédelmi Minisztérium, valamint miért nem beszélhettek a nebulók arról, hogy honnan érkeztek? A DK azt is tudni szeretné, hogy a riportban miért csak határon túli magyar fiatalok tűntek fel, lehetséges, hogy egy diák sem volt az országban, aki Orbán Viktornak tapsolt volna?  

Vadai Ágnes alelnök DK

RSS