Barion Pixel

Közlemény: Vége a fideszes véleményterrornak Siófokon!

2015.12.19.
Molnár CsabaA Somogy Megyei Ügyészség arra utasította a Fonyódi Ügyészséget, hogy szüntesse meg az eljárást azok ellen, akiket egy Facebook poszt megosztásáért rabosítottak. Kovács Péter Balázst, a DK Somogy megyei elnökségi tagját, Poósné Kovács Andreát, a DK siófoki szervezetének alelnökét, valamint további 15 embert egy Facebook poszt megosztásáért hallgattak ki és rabosítottak Siófokon. Miután a fideszes ex-polgármester gyanús ingatlanügyletét boncolgató bejegyzést Gyurcsány Ferenc is megosztotta, a poszt megosztásainak száma többszázasra ugrott, ma már a 2800-at is eléri. Az ügyészség úgy döntött, hogy amíg egy pár DK-st még lehet egy FB-megosztásért rabosítani, addig közel háromezer embert már nem. Ezzel vége annak a fideszes véleményterrornak, amit a Fonyódi Ügyészség minden hatalmát felhasználva folytatott a siófoki állampolgárok ellen az utóbbi hetekben. A Demokratikus Koalíció szerint a mai nap a szabad vélemény győzelme az önkény fölött, az emberek győzelme a mindenkit elhallgattatni akaró hatalom fölött. A DK szerint a Somogy Megyei Ügyészség döntése azt kell jelentse a magyar társadalom számára, hogy a maguk és egymás szabadságáért kiálló emberekkel szemben még a megfélemlítés eszközeivel élő orbáni hatalom is tehetetlen.  

Molnár Csaba Ügyvezető alelnök Demokratikus Koalíció

RSS