Barion Pixel

Közlemény: Fideszes levelezés bizonyítja, hogy megszorítás várható a Fővárosban - Tarlósnak döntenie kell a Fidesz és Budapest között!

2015.12.16.
Gy.NémethErzsébet_20151216A héten kiderült, hogy a Fidesz soha nem látott mértékű megszorítást hajt végre Budapesten: megszűnhet a közlekedés az agglomerációban, mert a kormány nem hajlandó kifizetni a BKV költségeit. Ugyan 2016-ban 3 milliárdot, 2017-ben 6 milliárd forintot vesz el a kerületektől , de ez sem elég a BKV-ra, ezért további megszorítással sújtja Budapestet. Emiatt lekapcsolhatják a fővárosi közvilágítást, és nem lesz patkányirtás, továbbá megszűnhet az utcák, közterek takarítása is. A megszorítást egy, a birtokunkba került fideszes levél is bizonyítja. Ebben Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes takarékoskodásra utasítja a fővárosi intézmények és cégek vezetőit, hiszen 24 milliárd forint hiányzik a jövő évi büdzséből. Ez olyan bizonyíték, amely egyértelművé teszi a Fidesz Budapest-ellenes politikáját, és a budapesti közszolgáltatások felszámolásának szándékát. Tarlós István fideszes főpolgármesterként most a Fideszre mutogat. A Demokratikus Koalíció szerint ha Tarlós nem tudja behajtani a saját pártján a Főváros működéséhez szükséges pénzt, akkor inkább álljon fel a főpolgármesteri székből. A DK szerint Tarlós István nem tudja, és nem is akarja megvédeni Budapestet a Fidesztől. A DK felszólítja Tarlós Istvánt, hogy döntsön végre a Fidesz és a Főváros között!  

Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselője

FővárosiLevél

[embed]https://youtu.be/JAA42wBUi-E[/embed]
RSS