Barion Pixel

Közlemény: A második Gyarmati-pofonba futott bele a Fidesz

2015.03.17.
nagy_husszein_20140418A Buda-Cash csődjével indult brókerbotrányban a kormánypárt mindent megtett, hogy a felelősök előállítása és a kisbetétesek kártalanítása helyett az ellenzéki pártokra kenje a felelősséget. Ebben már elsőre sem volt akadály, hogy egy Gyarmati Jánost összekeverjenek egy másik Gyarmati Jánossal, a brókerbotrány fideszes mivolta miatt kétségbeesett kormánypárt azonban hirtelen felindulásból hamar beleszaladt a második Gyarmati-pofonba. A pestisracok.hu-nak és a rágalmakat átvevő közszolgálati híradónak már az sem számított, hogy a Buda-Cash-vezető Gyarmati János azért sem lehetett azonos egy korábban általam vezetett cég felügyelőbizottsági tagjával, mert őt Gyarmati Zoltán Zsoltnak hívják. Ezek után az sem tűnne meglepőnek, ha pusztán egyező kezdőbetűk miatt vádolná az ellenzéki pártokat az a Fidesz, amelynek pártelnöke névre szóló VIP helyet tartott fenn a felcsúti stadionban annak a Tarsoly Csabának, akinek a cége 150 milliárd forintot tüntetett el a brókerbotrányban olyan kötvénykibocsátással, amit részben a most magasan kitüntetett Szász Károly, részben pedig az alapos vizsgálatot ígérő Windisch László engedélyezett. A Demokratikus Koalíció helyesbítést kér a fent nevezett médiumoktól, valamint feljelentést tesz az alaptalan rágalmazás miatt. A DK ismét felszólítja a kormányt, hogy bűnbakok helyett felelősöket keressen még akkor is, ha azok a kormánypárt közeléből kerülnek elő.  

Nagy-Huszein Tibor alelnök DK

RSS